33. sz. KÖRLEVÉL
2008. április – 5768 Niszán


Kedves Barátaink!

Fogadják szeretettel évi beszámolónkat.

Elnöki látogatás

Izraeli látogatása során Sólyom László köztársasági elnök úr ellátogatott Múzeumunkba.

Az elnök úr és felesége 2008. március 6-án estefelé érkeztek meg a Múzeumba, tanácsosok, újságírók, valamint dr. Gyenge András nagykövet úr és a Nagykövetség számos tisztviselője kíséretében. Fogadták Chava és Josef Lustig - a Múzeum alapítói, prof. Chana Jablonka alapítványi elnök, igazgatósági tagok, a Múzeum dolgozói, önkéntesei és helyi barátai. A cfáti polgármester is üdvözölte a rangos látogatót.

Az elnök úrra és kíséretére mély benyomást tett ez a világon egyedülálló múzeum és a lenyűgöző tárlatvezetés. Ezt tükrözi az elnök úr összefoglalása is a Múzeum vendégkönyvében:

"Szeretném kifejezni szívből jövő köszönetemet Magyarország nevében és képviseletében. Óriási a jelentősége annak, amit Önök tesznek a magyar és a zsidó sorsközösség kifejezésére, és a gyökerek megtartására a fiatalok között is. Kérem, ne hagyják soha abba!"
2008. március 6-án
Sólyom László

Folytatódik az újabb generációk tevékenysége

A tavalyi talákozók sikerét követően felújítottuk "A magyarajkú zsidóság öröksége" c. sorozatot.

Dr. Naomi Hoffmann nyitotta meg az évadot 2008. március 12-én, a magyar zsidó sírkő-művészetről szóló érdekes előadásával.

Felhívjuk izraeli barátaink figyelmét arra, hogy értesítést kaphatnak a további eseményekről, ha megadják e-mail címüket.

Bepillantás látogatásokba


A Herzl-napi összejövetel (2008. okt. 1.)

Több száz látogató töltötte meg a Múzeum és a kultúrközpont közötti teret a Szukot félünnepe folyamán megtartott évi összejövetelen. Az új szervezésben különleges hangsúlyt kapott a talákozó társasági és kulturális arculata. A múzeum udvara alkalmat adott a közönségnek tartalmas szabadtéri időtöltésre és baráti talákozóra. Minden sarokban más tevékenység várta a látogatókat. A képen: Josef Lustig, a Múzeum igazgatója üdvözli a közönséget.

Új kiállítás a restaurált Tóraszekrény körül

A restaurált tokaji Tóraszekrény már nem áll üresen: itt találtak méltó helyre a Múzeum gyűjteményéhez tartozó Tóratekercsek és imakönyvek, közöttük a Wosner család által nemrég átadott somorjai Tóra-tekercs.

Mordecháj Fisch úr tekintélyes pészachi Hagada gyűjteményéből 110 darab, a magyarajkú zsidósághoz kapcsolódó Hagadát kaptunk és állítottunk ki az erre a célra készült vitrinben.


A gyűjtemény újdonságaiból

Szokásunkhoz híven bemutatunk néhányat az újonnan érkezett anyagból. Köszönetünk valamennyi adományozónak.



KÖSZÖNETTEL TARTOZUNK:

Múzeumunk támogatóinak:


Nélkülözhetetlen, drága izraeli önkénteseinek;

A Múzeum Baráti Köre külföldi szervezőinek:


Bel- és külföldi barátainknak és támogatóinknak köszönetünket és ünnepi üdvözletünket küldjük.


TAGSÁG-MEGÚJĺTÁS

Kérjük, járuljanak hozzá a Múzeum fenn-tartásához és fejlesztéséhez lehetőségeik és bőkezűségük szerint!
Előre is köszönjük sokat számító támogatásukat!

Josef Lustig
Múzeumigazgató
 
Prof. Chana Jablonka
Kuratóriumi elnök